Folytatódik a személyre szabott szezonértékelés. Kapusaink és védőink után most középpályásainknak osztok bizonyítványt. Pozitív hősöket és példaértékű teljesítményeket itt is ugyanúgy találunk, mint hanyatlást és semmirekellő vergődést. Sőt, felemás produkciókat is. Minden továbbiról alább.

Ramires: Ebben a szezonban már egyértelműen bebizonyosodott, milyen hatalmas fogás is volt ez a kisember. Hihetetlen munkabírású, szívós, technikás és szerfelett gyors – bár ezeket már tavaly is tudtuk. Amiben igazán fejlődött, az a helyzetkihasználás. Idén ugyanis váratlanul sokszor lett belőle nyerőember, ráadásul szezon végére sem fogyott el az ereje. A kupamenetelésekből bőven kivette a részét, az FA kupában 4, a Bajnokok Ligájában 3 találatot jegyzett – és ezek „csak” a gólok! Kedvem lenne azt mondani, hogy a Barca elleni párharcot ő nyerte meg nekünk (fantasztikus elfutás és gólpassz az első, utánozhatatlan gól a második meccsen), de az a csörte épp a hihetetlen csapategységről és egymásért küzdésről szólt. Az FA kupa döntőjében is gyorsasága segítette a csapatot vezetéshez, durván lefutotta ott a Liverpool bal szárnyát. A bajnokságban 5 gólig jutott, különösen a Swansea ellen játszott nagyot, ott duplázni tudott. Mindent egybevéve 12 gólt szerzett, pedig többnyire vagy védekezett, vagy számára idegen poszton (jobbszél) futballozott. De itt már többről van szó, mint gólokról: mezőnymunkája és sokoldalúsága miatt Ramires kihagyhatatlanná vált a Chelseaből, távollétét egyértelműen megsínyli a csapat. Túl sok rossz szavam nincs is rá, legfeljebb annyi, hogy ne hagyjon ki több kihagyhatatlant (Old Trafford). 8

Lampard: Felemás szezont zárt nyolcasunk, hiszen szokatlanul sokat kellett padoznia, ám a legfontosabb pillanatokban nagyon kellett a pályára. A Villas-Boas által kijelölt szerepkör nem ízlett neki, sokszor játszott szürkén és pontatlanul. Di Matteo aztán új szerepkört talált neki, hátrébb vonta Lampardot, aki kivirágzott és beintett a kritikusoknak. Frankie tagadhatatlanul öregszik (lassul, már nem bír annyit), de a maga góladagját idén is meglőtte, ráadásul csókból rendszeresen jut a címernek. No meg Münchenben megmutatta, milyen is egy elnyűhetetlen vezér. A Bajnokok Ligájában 3 (egy akciógól és két sorsdöntő büntető), az FA kupában 2 (egy Portsmouth és egy Tottenham elleni negyedik – de utóbbi mekkora!) találatig jutott, a bajnokságban pedig Sturridgedzsal karöltve lett házi gólkirály. Ő lőtte a szezon egyik mesterhármasát (Bolton ellen), valamint sorsdöntő, három pontot érő gólt is szerzett (Blackburnben, Wolverhamptonban vagy épp a Sunderland ellen). A pályán továbbra is jól lát, alázatos védekezése és labdabiztossága pedig renget ért a sorsdöntő meccseken. Viszont a szezon első felében voltak igencsak gyenge meccsei, ahol érthetetlenül pontatlan passzokkal és minimális vállalkozó kedvvel gyűjtögette a negatív színtérpontokat, no és a büntetőket sem lövi már oly ellenállhatatlanul (bár a legfontosabbakat értékesítette). Hibái és gyengébb meccsei ellenére is szerettem, s remélem, sokáig csodálhatom még karakteres játékát! 7

Akinek bejött az élet...

Raul Meireles: Igazából érkezésekor úgy kalkuláltunk, kiegészítő ember lesz az extrém kinézetű portugál. Ehhez képest 1 FA kupa és 2 BL meccset hagyott ki, a bajnokik kétharmadán is pályára lépett, vagyis azért több volt ő puszta időhúzó cserénél – alapembernek valahogy ezek ellenére sem mondanám. Mindhárom sorozatban lőtt 2-2 gólt (a hatból négyet Di Matteo alatt), legfontosabb talán a City elleni, legnagyobb pedig a Birminghamben lőtt gólja volt, legfontosabb-legnagyobb pedig a Benfica elleni rakéta. Látható tehát, hogy tett a közösbe (ennyi meccsen mondjuk jóhogy…), én mégsem voltam túlságosan elégedett vele. Meirelesre illik a box-to-box középpályás megnevezés, hiszen a két tizenhatos között zakatol védő és támadó feladatokkal egyaránt felruházva – a probléma inkább az, hogy egyik szerepkört sem rá szabták igazán. A védekezés hagyján, azt el tudja látni kiscsapatok ellen ugyanúgy, mint a Barca ellen, vagyis arckaparást inkább az előrejátéka generál: fölöslegesen és rútul fölélőtt távoli bombák egész sora, pontatlan passzok mázsaszámra, fölösleges sarkazások. Néha persze bejön, akkor örülünk (bár többnyire a góljától függetlenül is jól állunk már), de nehéz pillanatokban rendkívül bosszantóak ezek a hülyeségek. Bár ki nem állították, de sokat szabálytalankodik, s nem ritkán érezhetően dühből játszik, ami szintén nem hajt sok hasznot. 5.5

Mikel: A még mindig csak 25 éves nigériainak sem ez volt eddigi legjobb idénye. A szezon elején alapembernek számított, ám a novemberi Liverpool elleni meccs után vétett suta hibája után kiesett Villas-Boas kegyeiből. A folytatásban a portugál menedzser döntően csereként számított rá, helyét Romeu (és/vagy Essien) vette át. Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy ő volt Kalou mellett az edzőváltás másik nagy nyertese, rögtön kezdő lett, s ő lett posztja alfahíme a csapaton belül. Ennek okán a fontos meccseken ő játszott, posztján a rotáció inkább a pihentetését célozta. Mikel pedig nem az a hálátlan fajta, BL menetelésünk hajrájában hihetetlen mezőnymunkát végezve, higgadtan és fáradhatatlanul robotolt a védelem előtt, a döntőben pedig konkrétan a meccs egyik legjobbja volt. Nem alattomos, nem szed be buta sárgákat, viszont kapu előtt súlytalan és a fejjátéka sem javulgat sajnos. A sok padozás azért nem vált előnyére, viszont édesapja elrablásakor is maradt a csapattal, s tudott a játékra koncentrálni, ez pedig óriási pluszpont. 6.5

Mikel munkában

Essien: Sajnos a szezon egyik legnagyobb csalódása. Többszöri hosszú és kínzó sérülései pont azt ölték ki belőle, ami az erőssége, illetve amit posztja elsősorban megkíván: robbanékonyság, ellenállhatatlanság, nyers erő. Ezek végzetes kopásával, illetve eltűnésével viszont – fáj ezt leírni – nem sok minden maradt. Január elején tért vissza a pályára (az egykori oszlopos tag nem fért be az ANK-ra készülő hazája válogatottjának keretébe), s mit tagadjuk, nem alkotott maradandót. Hónapok alatt sem sikerült olyan mértékben visszanyernie formáját és erejét, hogy ráfoghassuk: volt jó meccse. Villas-Boas folyamatosan szoktatta a Premier League légköréhez, még Mikel helyét is rábízta, Di Matteo pedig épp a nigériai pihentetése érdekében osztogatta neki a játékperceket. Mindezek ellenére sem tudott fölpörögni, látványosan (és persze a maga módján érthető módon) kerülte a kockázatot és az ütközeteket, így mindössze egy öngól szerepel a neve mellett (no meg egy parádés gólpassz Meirelesnek, hogy azért valami szépségtapasz mégis legyen). Az azért látszik, hogy egyik menedzser sem mondott le róla, tehát legyünk azért mi is türelmesek vele. Remélhetőleg a nyári pihenő és egy jól elvégzett felkészülési fázis után az új szezonban már többet vállal majd kedvenc Bölényünk. 4.5

Malouda: Mihaszna-díjas franciánknak ez volt nálunk a leggyatrább idénye, idén sajnos többféle frizurája volt idén, mint ahány gólja, ami egy 20:19-es aránynál még nem lenne annyira zavaró, de hát tudjuk, nem ez történt (bevallom, előbbit nem követtem lázas érdeklődéssel). A West Brom ellen győztes gólt lőtt, amivel megmentette Villas-Boast első hazai bajnokiján a blamától, a QPR ellen a hatodik volt az övé, a Tottenham ellen pedig az ötödik (ez önmagáért beszél). Vagyis igen, egyszer volt nyerőember, még augusztusban. Szélsőként egész szezonban súlytalan volt előrefelé – mondjuk a váratlan húzások hiányát, a sebességbéli deficitet, a lövési és passzolási inkompetenciát nem tudom, mivel lehet kompenzálni, mindenesetre Villas-Boas révén tűnődhetett ezen eleget mindenki. A dolog amúgy még rosszabbra fordult, amikor Di Matteo (kétségbeesésében, esetleg naivitásból fakadóan) karmesteri pálcát adott a kezébe, így ugyanis még több támadást ítélt halálra. Egyedül a védekezésben tudott hasznos lenni. Ez viszont nem sok, sőt, ennyi játékperc után kifejezetten kevés.4

Igen, jól látod. Malouda-gólöröm 2012-ből!

Romeu: Barca-növendékről beszélünk, ez ritkán jó pont errefelé, bár mentségére szóljon, alapvetően nem tetézte a bajt. Villas-Boas Mikel parkolópályára tételekor dobta be igazán a mélyvízbe (addig, illetve Di Matteonál alig játszott). A ligakupában alapember volt, a BL-ben is kapott három meccset és bizony a bajnokik közel felén is találkozhattunk a nevével. Romeu az a fajta labdaszerző középpályás, akinek esze és érzéke is van ehhez a sporthoz, ami annyit tesz, nem agyatlan rombológép és labdával sem ügyetlen. A megszerzett labdát jól tartja meg, ha kell, csellel játssza magát tisztára, passzai is viszonylag konstruktívak, vagyis elegáns, no. Kész, kiforrott játékosnak azonban korai még nevezni, szüksége van még időre és rutinra, illetve keménységre is (ezt a posztja és az angol futballkultúra is megkívánja). A szezon középső periódusa jól sikerült számára, viszont edzőváltás után nagyon eltűnt. 5

McEachran: Sajnos ez a szezon Josh nélkül telt el. A bajnokságban kétszer állt be a hajrára, egyedül a ligakupában játszhatott érdemben, de ott is rendre korán lekapták. A tavaszt a Swanseanál töltötte, de sajnos Rodgers kezei alatt sem találtatott elég jónak (mentségére szóljon, stabil emberek álltak ott előtte a sorban). Még mindig nincs 20 éves, vagyis van még ideje, ráadásul abba is bele lehet kapaszkodni, hogy ugye eddig nem Di Matteo ítélkezett fölötte – vagyis van még esélye. Testalkata miatt indokolatlan lenne őt Championshippel büntetni, vagyis ha hozzánk még kevés, jó lenne élvonalbeli klubhoz küldeni. A technikai tudása szerintem rendben van, erősödnie kell, illetve megtalálni a számára legelőnyösebb szerepkört (magyarán leszokni arról, hogy ütközőember és védekező középpályás). Hajrá, ne add fel! -

Oldal: 2011/2012-es idény közép pálya értékelés
Chelsea átigazolási hírek(pletykák) - © 2008 - 2024 - chelseaigazolasok.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat